KezdőlapMagazinBAKU: Olyan, hogy ilyen nincs is…

BAKU: Olyan, hogy ilyen nincs is…

Édesapámtól megkérdezte a barátja: Minek megy oda a lányod? Tőlem is megkérdezték ugyanezt, és miután visszajöttem, azt sem érti senki, miért megyek vissza szeptemberben.

Erre próbálnak válaszolni ezek a sorok.

Ahhoz képest, mennyi ország van a Földön, én nagyon keveset láttam még, de a lehetőségeimhez képest, és köszönhetően a csodás szüleim utazási megszállottságának, sok helyen voltam, és ezt, ha egy mód van rá, havonta egy-egy hellyel bővítem is.

Ebbe a sorba került teljesen véletlenül, a szomszédommal történt beszélgetés okán Azerbajdzsán. A magyar-azeri baráti társaság elnöke kedves ismerőse és nagyon érdekes dolgokat mesélt neki az országról, az emberekről. Régóta motoszkált már bennem, hogy jó lenne nem csak a turisták körében népszerű városokban csavarogni, hanem megnézni, hogy boldogulok olyan helyen, amiről nagyon keveset tudok. Másnap reggel, amikor ránéztem a jegyárakra, akkor a 22000Ft-os ár meggyőzött és meg is vettem is egy retúrjegyet 2015. októberében jövő áprilisra anélkül, hogy bárminek is utánanéztem volna (kell vízum?, hol is van egész pontosan??, amit tudtam : keleti nyitás).

A szervezés nem volt egyszerű. Megszoktam, hogy manapság két kattintás, és minden kérdésre választ találok a neten. Nos, ezúttal ez nem volt így. A vízum ügyintézés első pillanatánál kiderült, amin lehet, azon keresni akar mindenki. Ez persze, minden vásárlásra érvényes, itt sincs másként. Érdemes időt hagyni erre és több helyről is ajánlatot kérni, hogy megtaláljuk a legjobb árat. Szépen lassan minden meglett, itt-ott mégis találtam kapaszkodót ahhoz, hogy ne érezzem magam teljesen vaknak az induláskor.

Aztán megérkeztem. Csütörtök reggel félhatkor, életemben először Ázsiába. Én voltam az egyetlen magyar a gépen, ahol az ülőhelyek kb. 2/3-a üres volt.

Úgy terveztem, bekönyörgöm magam a szállodába korán reggel (mert ugye, általában déltől lehet elfoglalni a szobát), és pihenek egyet, aztán indulás. A szállodába sikeresen bepakoltam, de a bevezető út során olyat láttam, hogy eszembe se jutott pihenni. Elfelejtettem a fáradtságot és siettem, nehogy elvigyék az épületeket, az utcákat, a tornyokat, amíg én alszom egy kicsit…

Mindenki bámul… biztos, mert világos a hajam, ráadásul rövid, fáradt a fejem is, és láthatóan külföldi is vagyok. Aztán észreveszem, hogy itt nem hajtják le a fejüket az emberek az utcán. Európában mi lefelé nézünk, vagy legalábbis kerüljük egymás tekintetét. Arrafelé pedig mernek emelt fővel járni, és egymás szemébe nézni. Az azeriek egyszerűen egymásra néznek. Nincs abban semmi.

Egyszerre láttam égig érő, lélegzet elállítóan szép üvegpalotákat, és olyan piacot, amilyenen utoljára a 80-as évek elején voltam, otthon, Szentesen. Volt ott élő csirke, házi savanyúság, rozsdás patkó minden méretben, meg patkányfogó is, és Aladdin csodalámpáját is árulták.

Milyen nyelven beszéltél? Ezt is sokan kérdezték… Angolul nem volt értelme megszólalni. Mindenki ugyanazt kérdezte: „american?” (aki turista, az amerikai és kész…)Egy úrban még ez is felmerült: „áááá! English???” Eszembe jutott az első szó oroszul: Vengrija!!! Az agyam soha nem használt részeiből váratlanul előjöttek a gyerekkori orosz órák emlékei, és érkezésem másnapján a szavakat sorba mondva istenien beszélgettem a helyiekkel, és olyan szavak is eszembe jutottak, amikről nem is tudtam, hogy tanították a suliban… A megbonthatatlan magyar- szovjet barátság máig él, ezt óriási élmény megtapasztalni!(találkoztam Lenin képekkel is)

Enni mindennap kell. Ez nagy igazság ás én szeretek is enni, ki se hagyom ki a beszámolóból! El sem tudtam képzelni, milyen mix lehet, ha az orosz, török és arab konyha keveredik, és olvastam arról, hogy milyen az igazi azeri konyha. A felkészülés, olvasgatás során ennek tanulmányozására fordítottam a legtöbb időt. Étterembe nem mentem, ezért az igazi azeri ízeket ebben az első ott töltött pár napban nem ismertem meg. A legkisebb utcák kis utcai étkezdéit (divatosan: a streetfood- kultúrát) annál inkább.

Az iráni magboltban szürreálisan olcsón vettem egy jó nagy adag pisztáciát, és amikor épp nem az orosz pékségek kínálatát vagy a török „talponállóinak” dönerét fogtam a kezemben, akkor a zsebemből a pisztáciát szedegettem, vagy éppen a filléres gyümölcsöket rágtam. A legfinomabb levest, egy turistát sose látott kis kifőzdében kaptam. Az első nap 2 manat 20 kepik volt az ára, a harmadik napra már olyan jóban lettünk, hogy 1 manatért számították (1 Manat =180 Ft)

A kis ásványvíz 20 kepik, pontosan 348ml-es palackban lehet megvásárolni. Érdemes Bakuban a részleteket is észrevenni, mert ettől lesz olyan elmondhatatlanul nyugis, szerethető a hely. A naponta felmosott márvány metróaluljárók városában az utcán, nejlonzacskóban árulják a frissen kopasztott csirkét.

A tengerparton, PHOTO feliratos dzsekiben sétálgatnak férfiak, mert aki vidékről felhozza a kisunokáját a nagyvárosba, annak nincs ám okostelefonja, meg fényképezőgépe sem. Megkéri a fényképészt, hogy egy-két manatért a világ legcsodásabb lángtornyaival a háttérben fotózza le őket, hogy az unoka megmutathassa a falubelieknek és egész életében emlékezzen, milyen csodálatos is a nagyvilág…

Szöveg & fotók: Andrea

Az akciós árak a szabad helyek függvényében érvényesek. Ne maradj le a legolcsóbb repjegyekről: Kövessd minket a Facebookon! Az Utazás okosan és olcsón Facebook csoportunkban még több ajánlatot posztolunk. 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

- Advertisment -

Most Popular